Szelestey Elemér

(1917-2004)

Asbóth József, az egyik leghíresebb magyar, szombathelyi születésű teniszező kortársa és alkalmanként teniszpartnere is volt. Így kezdődött egy hosszú és felejthetetlen sportolói, sportvezetői karrier.

A háború előtt Körmenden focizott, majd a Szombathelyi Vasútállomás általa is szervezett csapatával megyei bajnokságot nyert.

Ennek ellenére nevét mégis inkább a városi és megyei asztalitenisz sportággal kötjük össze, és azzal azonosítva emlegetjük még a mai napig is!

1948-ban a Haladás VSE igazolt versenyzője volt, aki az 50-es években Vasútforgalom néven asztalitenisz-csapatot szervezett és azt a Nemzeti Bajnokság II. osztályáig vezette.

Az általa a Haladás VSE-vel 1963-ban egyesített csapat, szakosztály vezetője lett, és a csapat megszűnéséig ezt a funkciót és a vele járó nem kevés munkát mindvégig ellátta.

Szövetségi, sportvezetői munkáját a városi sportvezetésben kezdte 1970-ben, de hamarosan vezetőségi tagja lett a megyei szövetségnek is.

1982-től 16 éven keresztül volt a Vas Megyei Asztalitenisz Szövetség főtitkára, mondhatni, az örökös munka felelőse, szervezője.

Munkája első elismeréseként 1995-ben „Eszterházy Miksa-emlékérem” kitüntetésben részesült, de talán ennél is nagyobb elismerés volt a megye sportvezetőinek „nagy öregjeivel „ (Pünkösty Botond, Sárai Emil, Gibba István) egyidőben, 2001-ben kapott „Vas megye Sportmozgalmáért Életműdíj”.

Szikár alakjával, a vasutasokra jellemző fegyelmével, a sport iránti alázatával, szakmai hozzáértésével és sportbaráti kedvességével igazi példaképe volt a megye sportjának.